hegyesi LITERAtúra-2021.
Az idén is sor került a már hagyományosnak mondható hegyesiLIETRAtúrára. Nem maradhatott el a megszokott vers-és prózamondó verseny, a koszorúzás és a színvonalas műsorok sem.
Szent István tábor
A Kishegyesi Könyvtár és a Kishegyesi Nagycsaládos Egyesület közös szervezésében egy Szent István táborra is sor került. A gyerekek megismerkedhettek Szent Istvánnal, a nevéhez fűződő tüzijátékkal, és a Himnuszt is megtanulhatták.
Tábor a könyvtárban
A könyvtár és a művelődési egyesület egy közös tábort szervezett a néptáncos gyerekeknek. A fiatalok táncolhattak és kézműveskedhettek is.
Tóth Annamária felolvasó estje
Tóth Annamária volt a vendégünk, művésznevén Schwamm Fanni. Fanni kishegyesi születésű fiatal, tehetséges író és költő.
Pap Éva
Nagy megtiszteltetés ért minket, hiszen körünkben üdvözölhettük Pap Éva írónőt. Tóth Annamária beszélgetett vele.
Magyar Költészet Napja-2021.
2021-ben ismételten megemlékeztünk a Magyar Költészet Napjáról. A gyerekek saját kezűleg készített alkotásai versfüzérként kikerültek az épület elé.