Irodalmi emléknap 2019

Az Irodalmi emléknapunkat a koszorúzás hagyományával kezdtük. A könyvtár épületében ezután megtekinthették az érdeklődők a kishegyesi írók műveiből összeállított kiállításunkat.  A Helyi Közösség tetőterében ismét egy kiállításra került sor, méghozzá Bori Imre könyveiből. Később az ünnepi műsor keretében felléptek az Aranyeső győztesei, valamint bemutattuk A címzett Bori Imre című kötetet. Vendégünk volt Ózer Ágnes és Berényi Emőke. A folytatásban Kishegyes újratelepítése és a Némedyek című előadással készült dr. Virág Gábor. Csőke Márk kötetét is bemutattuk, mely a Kishegyes 250 címet kapta.

Az iskola galériájában folytatódott a rendezvény, a Morajlás elnevezésű kiállítással, melyet Kovács Pécskai Emese álmodott meg. Megnyitotta: Vass Szabolcs.

A Helyi Közösség tetőterében egy vendégszereplésre került sor, a Villa Martini trió volt a vendégünk, Békésszentandrásról.

A rendezvény támogatói: Bethlen Gábor Alap, Magyar Nemzeti Tanács, kishegyesi Helyi Közösség

Partnerünk: Ady Endre Kísérleti Általános Iskola

A HegyesiLITERAtúra a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye